Igazi kiránduló időben utaztunk Zalaegerszegre június 17-én, ahol várt ránk Dr. Berki Márton egyetemi docens, aki kalauzolta csoportunkat a városban. Nem csak kalauzolt, hanem színes történetekkel, szívvel-lélekkel, nagy lelkesedéssel, szakmai tudással mutatta be Zalaegerszeg múltját, jelenét. Megköszönjük a nagyszerű idegenvezetést. Így megismerhettük a Deák teret a Deák szoborral, ahol egy csoportképpel kezdtük a napot, megtudtuk, hogy Csány László a szabadságharc legöregebb minisztereként a bukás után mártírhalállal tesz pontot derék életére. majd a Mária Magdolna Plébánia templom következett– ahol Mindszenty József bíboros- hercegprímás plébánosként szolgált után az Arany Bárány Hotellel, a Kvártélyházzal, a Pontházzal kapcsolatos tudnivalókkal gyarapodott ismeretünk. Elsétáltunk az új, modern városrészbe, a Dísztérre és megcsodáltuk a csipkeházakat. Megdöbbentünk, hogy az egerszegi zsidóság elhurcolása milyen pótolhatatlan veszteséget jelentett a városnak. Megtekintettük a felújított ma koncertek bemutató terméül szolgáló zsinagógát. Ezután megebédelt a csoport a Pedro étterem kerthelyiségében, ebéd után pedig megnéztük a Göcseji falu múzeumot, és fürdéssel zártuk a kellemes, szép napot. Íme a fotók, melyek bizonyítják a leírtakat.
Legutóbbi hozzászólások