2016.05.31.
Május utolsó napján kitűnő időben klubunkból 49 fővel indultunk első kirándulásunkra, Nagycenkre, ahol már várt bennünket Taschner Tamás helyett Kiss János idegenvezető. Megtekintettük a Széchenyi Emlékmúzeumot,sok mindent megtudtunk a Széchenyi családról, majd a Mauzóleumban méltóképpen megemlékeztünk a „ legnagyobb magyarról „ és sírjánál elhelyeztük a Vörösberényi Nyugdíjas Klub koszorúját. Innen Sopronba utaztunk . A Fehér Rózsa étterem külön teremében terített asztalokkal szívélyesen várta a csoportot Csiszár Sándor üzletvezető. Nagyon ízletes, bőséges, házias, háromfogásos ebédet kaptunk olcsón és gyors, udvarias kiszolgálást, amiért csak köszönet jár az üzletvezetőnek és a személyzetnek.
Ebéd után idegenvezetőnk kalauzolásával a belvárosba sétáltunk,ismerkedtünk a látnivalók- kal, megcsodáltuk a Stornó gyűjteményt, megnéztük a Kecske templomot és betekintettünk a Gyógygödörbe is, ahol egy dl. soproni nedű elfogyasztása után buszra szálltunk, és körutazásra indultunk a Lőverekbe,.Útközben hallgattuk Kis János nagyszerű, szakmailag kiváló, hangulatos előadását a városról, a múltról és a jelenről, majd a Tascner Bor és Pezsgőháznál elköszöntünk idegenvezetőnktől. Itt Taschner Kurt leszállva a traktorról köszöntött bennünket, borkóstolóra invitálta a csoportot, és érdekes előadása keretében ismer- kedtünk a szőlőművelés és bortermelés rejtelmeivel, de megismerhettük a szorgalmas család életútját, történetét. Megállapítottuk, hogy Taschner Kurt csak példakép lehet sok fiatal számára, aki szívvel – lélekkel, igaz szeretettel beszélt munkájáról , ami már hivatás, melyet mindig szívesen végez. Sok-sok kérdés után elköszöntünk házigazdánktól, és felejthetetlen élményekkel gazdagodva, felejtve a gondokat, bajokat, jókedvvel feltöltődve érkeztünk haza.
Legutóbbi hozzászólások